Családjog
2013. évi V. Tv. Családjogi Könyv 4:20 § -4:23 §
06-20-354 8963
Házasság megszűnik:
A bíróság, házasságot felbontó jogerős ítéletével.
A házasságot a bíróság valamelyik házastárs kérelmére,
vagy a házastársak közösen benyújtott kérelme, egyező akaratnyilvánítása alapján bonthatja fel.
A házasság felbontása iránt a pert a házastársnak személyesen kell megindítania, ügyvédnek vagy más személynek adott megbízással (pl. hozzátartozójának), hogy őt a per során képviselje.
A bontóper keresetlevél benyújtásával indul.
A házassági bontóper illetéke 30 000 forint, melyet a felperes fizet.
Jogi képviselő esetén a keresetlevelet az ügyvéd készíti el.
Az igazoló okiratokat (házassági anyakönyvi kivonat, gyermek születési anyakönyvi kivonata, kereseti igazolások, a közös lakás vagy ház 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja,) a keresetlevélhez mellékelni kell.
A kereseti kérelemből ki kell tűnnie, hogy a felek a házasság felbontását közös megegyezés alapján, vagy a házasság megromlására vezető okok feltárásával kérik-e. (tényállásos válás)
A z első tárgyaláson a felperes megjelenése kötelező, lehetőség szerint mindkét házastárs személyesen jelenjen meg, hiszen a bíróság elsődleges feladata az első tárgyaláson a házastársak meghallgatása, illetve a házastársak kibékítése.
A további tárgyalásokon már a felperes személyes megjelenése sem kötelező, de legalább meghatalmazottja útján képviseltetnie kell magát, ellenkező esetben ugyanis a bíróság megszünteti a bontópert. (a jelenlévő alperes kérheti, hogy csak szüneteltessék az eljárást, de 6 hónap után, megszűnik az eljárás)
Ha a bíróság által megkísérelt békítés sikertelen volt, a bíróság a tárgyalást elhalasztja, a tárgyalást követő három hónapon belül írásban kell kérni a per folytatását (ellenkező esetben ugyanis a per megszűnik).
A bíróság a tárgyalás folytatására új tárgyalási napot csak a folytatásra irányuló kérelem benyújtását követő 30 nap eltelte után tűzhet ki. Amennyiben valamelyik fél késve kéri a tárgyalás folytatását, igazolási kérelmet csak 15 napon belül nyújthat be.
A házasság az első tárgyaláson is felbontható, ha a békítés nem vezetett eredményre, és
• a házastárs cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, ismeretlen helyen tartózkodik, vagy más elháríthatatlan akadály miatt nem képes a bíróság előtt megjelenni, vagy
• a felek között a házassági életközösség legalább három éve úgy szakadt meg, hogy külön lakásban élnek, és igazolják azt, hogy a közös gyermek elhelyezését, eltartását a gyermek érdekében rendezték, vagy
• a házasságból közös kiskorú gyermek nem született.
A házasság felbontásáról a bíróság - megegyezésen alapuló bontás esetén a házastársak egyezségének jogerős végzéssel történő jóváhagyását követően- ítélettel határoz.
A szülői felügyelet gyakorlásának, a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartásnak és a gyermek tartásának rendezése során a gyermek érdekének kell elsődlegesen érvényesülnie.
A házasság felbontása esetén a bíróságnak a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és eltartása felől is rendelkeznie kell.
A legtöbb esetben a szülők, közös felügyeleti jogot kapnak.
A lakáshasználatról, megegyezés hiányában az egyik fél kérésére a bíróság dönt. Törvényi szabályzás >>Új Ptk. Negyedik könyv, VII. fejezet 4:76.§ - 4:85. §
A házasság bírósági felbontása esetén a házasság a felbontást kimondó ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
A bíróság a házassági bontóperben a perköltség (ügyvédi munkadíj, szakértői díj, stb.) viseléséről - az általános szabályoktól eltérően - a pernyertességtől/pervesztességtől függetlenül, az összes körülmények mérlegelése alapján határoz. Az 30.000.-Ft bírósági illetéket a kereseti kérelem benyújtásakor kell leróni.
Ha a házasság felbontását kimondó ítélet jogerőre emelkedik, a házasság megszűnik, és ezzel beállnak a megszűnés joghatásai:
1. Új házasságot köthet
2. a férje nevét viselő feleség - ha nem tiltották el - szabadon dönthet, milyen nevet kíván viselni,
3. a házastársi vagyonközösség megszűnése,
4. a házasságon alapuló apai vélelem megszűnése
5. megnyílik a házastársi eltartásra való igény,
6. megszűnik az öröklésen alapuló házastársi haszonélvezeti jog.
MINTA ügyvéd nélkül keresetlevél benyújtásához >>
Biztonságos VÁLÁS:
Házassági vagyonjogi szerződés
Ügyvédi munkadíj: 50.000.- Ft
dr Mohos Gábor egyéni ügyvéd
Időpont foglalás: Tel.: 06-1-239 5434 ,
Aásvételi szerződés ügyben
h-p 9-17 óráig hívhat! 06-20-354 8963
Ingatlan adásvételi szerződéshez szükséges
ingatlanjog l Házassági szerződés l Házassági vagyonjog
Gyermek-elhelyezési perek l Kapcsolattartási ügyek Tartásdíj
Család jog. Házassági szerződés, válóper, házassági vagyonközösség megszüntetése, vagyonjogi per, gyermekelhelyezés, tartásdíj, ügyvéd
Blog Ügyvéd Budapest-szóljon hozzá!
Oszd meg a facebook oldalam, kérlek!
Kattints! Tweet>> Pinterest>>
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
8. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
9. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim
► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok
zelopigeonrings.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
14. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
15. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó
► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.
szandra-hannah.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
17. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
18. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
19. bubuvicc-a válogatott viccek lapja
► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!
bubuvicc.hupont.hu
20. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
21. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
22. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
23. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
25. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
26. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
27. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
28. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
29. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
30. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
32. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
33. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
34. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
35. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
36. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
38. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
39. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
40. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
41. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
43. Álomfejtés
► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.
alomfejtes.hupont.hu
44. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
45. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
46. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
47. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!
borovibutor.hupont.hu
► Üdvözlök mindenkit!Annak érdekében hoztam létre az oldalt,hogy sok jó metal illetve egyéb keményebb műfaj zenéit osztom majd meg.Ezen kívül létrehoztam egy Metal-Enciklopédiát.Kövessetek facebookon is!
metalhungary.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040
szervizkozpont.hupont.hu
50. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
51. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
52. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
53. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
54. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
55. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik
► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!
mindenfelestar.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
57. Bontott alkatrészek reális áron
► Nálunk nagyon sok mindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garanciával!
kalapos.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
59. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
60. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
61. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
62. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
63. Tanulj velem könnyen németül!
► Oldalamat azoknak ajánlom akik el szeretnék sajátítani a német nyelv alapjait. könnyen, egyszerűen,gyorsan.
konnyennemetul.hupont.hu
64. Kisiskolás, írott magyar betűkészlet Windows Op. rendszer alá.
► Kisiskolás, a gépi zsinórírás érdekében, kissé módosított, saját készítésű, írott magyar betűkészletet ajánlok az elsősöket oktató pedagógusok munkájának megsegítéséhez, számítógépen készítendő feladatokhoz.
irottmagyarabc.hupont.hu
65. Egyedi zuhanykabin gyártás Pest megye +36 20 429 6567
► Egyedi zuhanykabin gyártás, egyedi zuhanyajtó szerelés, üveg zuhanyfal, üveg zuhanykabin, kádparaván, tükör, tolóajtó +36 20 429 6567
egyedizuhanykabingyartas.hupont.hu
66. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
67. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
68. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
69. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
70. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
► BÓNOM-ZUGI HORGÁSZAT,BÓNOM-ZUGI ÜDÜLŐ! PIHENJEN, HORGÁSSZON GYOMAENDRŐDÖN! KAPITÁLIS FOGÁSOK! PÁRATLAN SZÉPSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET, A KÖRÖS-HOLTÁGAK PARADICSOMÁBAN.
bonomzug.hupont.hu
72. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
74. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
75. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu