1/2014. (XI. 03.) MUK szabályzat
a letét- és pénzkezelés, valamint a letétnyilvántartás részletes szabályairól[1]
Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 112. § (1) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Magyar Ügyvédi Kamara Teljes Ülése az ügyvédi hivatás gyakorlásával együtt járó ügyvédi letét- és pénzkezelésről, valamint a letétnyilvántartásról a következő szabályzatot alkotja:
I. Az ügyvédi letét fogalma
[az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Üt.) 5. § (1)-(2) bek.]
1. § Az ügyvédi letét tárgya: pénz, pénzhelyettesítő eszköz, értékpapír vagy értékkel bíró egyéb vagyontárgy lehet.
2. § E szabályzat alkalmazása során
a) pénzhelyettesítő eszköz: a hitelkártya, csekkártya, kereskedelmi kártya, utalvány és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány, fizetési eszköz, betétről kiállított okirat;
b) vagyontárgy: bármely forgalmi értéket képviselő, hatósági engedély nélkül birtokban tartható olyan dolog, amely fizikai, műszaki vagy jogi tulajdonságainál fogva egyébként alkalmas arra, hogy azzal a letevő rendelkezzék, és azt az ügyvéd őrizze.
3. § Nem lehet a letét tárgya élő állat, romlandó, illetőleg birtokban nem tartható dolog vagy olyan dolog, amelynek birtokban tartása engedélyhez kötött, utóbbi akkor sem, ha annak birtokban tartására mind a letevőnek és a letét átvételére jogosult harmadik személynek (a továbbiakban: jogosult), illetve a letéteményesnek engedélye van.
4. § Fenntartásos betétkönyv csak őrzési letét tárgya lehet, az értékpapír és a váltó csak akkor lehet letét tárgya, ha azt a letétbe helyezéskor üres forgatmánnyal látták el.
5. § Nem tartozik a jelen szabályzat hatálya alá az ügyvéd által letétként átvett papíralapú okirat.
II. Az ügyvédi letét típusai
[Üt. 30. § (1) bek.]
A teljesítési letét
6. § (1) Az ügyvéd a megbízás teljesítéseként azzal a rendeltetéssel fogadhatja el a letétet, hogy azt a letét átvételére jogosult részére a letéti szerződés szerint fizesse ki vagy adja át, illetve bizonyos feltételek bekövetkezte vagy elmaradása esetén a letevőnek fizesse vagy adja vissza (teljesítési letét).
(2) Teljesítési letét esetén az ügyvédi megbízásnak a letevő vagy a jogosult által gyakorolt egyoldalú felmondása a letéti szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket nem módosítja és nem szünteti meg.
(3) A teljesítési letétre vonatkozó letéti szerződés a letét kiadásával, visszavételével, illetve a bírói letétbe helyezéssel megszűnik.
(4) A letéti szerződés megszűnéséről valamennyi érdekeltet írásban értesíteni kell.
A költségletét
7. § (1) Az ügyvéd a megbízáshoz kapcsolódó eljárási cselekmények költségének fedezeteként és azok teljesítésére szolgáló letétet (költségletét) rendeltetése szerinti célra (pl. szakértői díj, perilleték stb.) fogadhatja el.
(2) A költségletét cél szerinti felhasználásával, illetve a fel nem használt költségletét visszaadásával a letéti szerződés megszűnik. A letéti szerződés megszűnésével az ügyvédet elszámolási kötelezettség terheli.
(3) A megbízáshoz kapcsolódó eljárási cselekmények költségének fedezeteként és azok teljesítésére csak pénzletét szolgálhat.
Az őrzési letét
8. § (1) Az ügyvéd a megbízáshoz kapcsolódóan megőrzésre szolgáltatott letétet azzal a rendeltetéssel fogadhat el, hogy azt a letéti szerződés rendelkezései szerint a letevőnek adja vissza (őrzési letét).
(2) Az őrzési letét feletti rendelkezés joga a letevőt illeti meg.
(3) A határozott időre kötött letéti szerződés lejárataként keltezés vagy valamely esemény bekövetkezte vagy annak elmaradása is meghatározható.
(4) A letevő a határozott időre kötött letéti szerződés esetén a letéti határidő lejárata előtt is jogosult a letét visszaadását követelni, kivéve ha erről a jogáról írásban kifejezetten lemondott.
(5) Amennyiben a letéteményes ügyvéd igazolást állít ki a letétbe helyezés tényéről és a letét időtartamáról, az igazolásnak tartalmaznia kell azt, hogy a letevőt megilleti a letétnek határidő lejárta előtti visszavételének joga, vagy azt, hogy a letevő a letét lejárat előtti visszavételének jogáról lemondott.
(6) A letétbe helyezés tényéről és időtartamáról szóló igazolásban fel kell tüntetni a letétbe helyezés célját.
(7) Az őrzési letét visszaadásával a letéti szerződés megszűnik.
III. A letéti szerződés
[Üt. 30. § (2) bek.]
9. § A teljesítési és őrzési letét esetén a letéti szerződést az ügyvédi titok védelme érdekében külön okiratba kell foglalni.
10. § Az ügyvédet letétkezelés esetén ügyfél-átvilágítási (azonosítás) és bejelentési kötelezettség terheli a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: 2007. évi CXXXVI. törvény) 36. §-a alapján.
11. § A letét típusától és tárgyától függetlenül valamennyi letéti szerződésben a letéteményes ügyvéd az alábbiakat rögzíti:
a) a letevő személyi vagy szervezeti adatait, a letéteményes ügyvéd nevét és székhelyét, kamarai azonosító számát, ügyvédi irodai tag letéteményes ügyvéd esetén az ügyvédi iroda nevét, székhelyét, kamarai azonosító számát,
b) a letét tárgyát,
c) a letét típusát,
d) tájékoztatást a 2007. évi CXXXVI. törvény szerint a letéteményes ügyvédet terhelő kötelezettségekről,
e) a letéti szerződés megkötésének dátumát,
f) annak a megbízásnak a megjelölését, amelyhez a letéti szerződés kapcsolódik,
g) a felek jogait és kötelezettségeit,
h) a letét kezelésével kapcsolatos valamennyi várható költség mértékét, ha az nem határozható meg, akkor a várható költség jellegét és a viselésére vonatkozó megállapodást,
i) a letét kezelésének végső időpontját,
j) a letétkezelés díjára vonatkozó megállapodást vagy a letétkezelés ingyenességét,
k) a letét kiadásának (visszaadásának) feltételeit,
l) a letéti szerződés megszűnésére vonatkozó megállapodást,
m) a felek közötti elszámolás módját,
n) az ügyvéd jelen szabályzat szerinti tájékoztatását,
o) mindazon adatot és nyilatkozatot, amelynek letéti szerződésbe foglalását a felek szükségesnek tartják.
12. § (1) Pénzletét esetén az elektronikus pénzletét nyilvántartásában rögzítendő adatokon felül a letéti szerződés tartalmazza a pénzletét visszaadásának (kiadásának) pénznemét, a letétbe helyezés pénznemétől eltérő pénznemben visszaadásban (kiadásában) megállapodás esetén az átváltási árfolyamot vagy annak meghatározási módját is.
(2) Pénzhelyettesítő eszköz letétbe helyezése esetén a letéti szerződés tartalmazza a pénzhelyettesítő eszköz azonosító adatait is.
(3) Vagyontárgyletét esetén a letéti szerződés tartalmazza a vagyontárgy megnevezését, értékét és a vagyontárgy jellegétől függő, azonosításra alkalmas adatait (pl. gyártási szám, méret, szín, fajta, alkotó neve stb.) is.
13. § (1) Teljesítési letétnél a letéti szerződés tartalmazza a jogosult megjelölését, a pénzletét kifizetésének, illetve a vagyontárgy kiadásának feltételeit is, továbbá szükség esetén azoknak a feltételeknek a meghatározását, amelyek bekövetkezte vagy elmaradása esetén a letétet a letevő részére vissza kell fizetni, illetve vissza kell adni.
(2) Költségletétnél a letéti szerződés tartalmazza annak a jogcímnek a megjelölését is, amelyhez kapcsolódva a kifizetés teljesíthető.
(3) Őrzési letétnél a határozott időre kötött letéti szerződés tartalmazza a letét visszaadásának a 8. § (3) bekezdésében írt adatát.
14. § (1) A letéti szerződésben az ügyvéd tájékoztatja a letevőt
a) a pénzletétnek - a letevő kifejezett eltérő utasítása hiányában - ügyvédi letéti pénzforgalmi számlán elhelyezéséről, megjelölve a pénzforgalmi számlát vezető hitelintézet nevét,
b) a vagyontárgy letétbe helyezése esetén az őrző szervezet adatairól,
c) az ügyvédi irodában történő őrzés esetén arról, hogy az ügyvédi iroda vagy az ügyvéd irodája a letét őrzésének feltételeivel rendelkezik,
d) a bírói letétbe helyezésre vonatkozó rendelkezésekről,
e) a letéti szerződéssel és az ügyvéd letétkezelői tevékenységével kapcsolatos minden lényeges körülményről.
(2) Az ügyvédet terhelő tájékoztatási kötelezettség kiterjed a várható költségek mértékére - ha az nem határozható meg, akkor legalább a várható költség jellegére - és esedékességükre, azok változása lehetőségére, valamint a területi ügyvédi kamarai ellenőrzés lehetőségére.
(3) A letéti díjat határozott pénzösszegben vagy a letéti szerződés megszűnésekor utólag pontosan kiszámítható módon kell a letéti szerződésben rögzíteni. Pénzletét esetén letéti díjként a letétbe helyezett pénzösszeg kamata vagy annak egy része is kiköthető.
IV. Atipikus pénzkezelés
15. § (1) Amennyiben az ügyvéd megbízója javára harmadik személytől pénzt vesz át (pl. visszautalt szakértői díj, az ellenérdekű fél terhére megítélt és általa fizetett perköltség), azt - 200 000 Ft-ot meghaladó összeg esetén - az elektronikus letétnyilvántartásban rögzíti.
(2) A harmadik személytől érkezett pénz nyilvántartása
a) az átvétel időpontját,
b) az átvett pénz összegét,
c) az átvétel jogcímét,
d) a letéteményes ügyvéd kamarai azonosító számát tartalmazza.
(3) A harmadik személytől átvett pénzt az ügyvéd haladéktalanul megbízója rendelkezésére bocsátja, vagy arról a megbízója rendelkezése szerint intézkedik.
(4) Amennyiben az ügyvéd a megbízója javára harmadik személytől érkezett pénzzel szemben beszámítási jogot gyakorol, az elszámolásról írásban tájékoztatja megbízóját.
V. A pénzletét átvétele
16. § (1) Az ügyvéd pénzletétet készpénzben, hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlájának ügyvédi letéti alszámlájára vagy elkülönített letéti számlájára történő befizetéssel vagy átutalással vehet át. Pénzletét csak olyan pénznemben vehető át, amelyre abban a pénznemben a letéti alszámla vagy elkülönített letéti számla megnyitható.
(2) Készpénz és pénzhelyettesítő eszköz széfszolgáltatásban is elhelyezhető.
(3) Az az ügyvéd, aki nem többszemélyes ügyvédi iroda tagja, köteles a letéti számlát vezető hitelintézettel, illetőleg a széfszolgáltatást nyújtóval olyan megállapodást kötni, hogy az a VII. fejezet szerinti helyettesítő ügyvéd, illetőleg a területi ügyvédi kamara elnöksége által kijelölt irodagondnok rendelkezését elfogadja.
(4) A hitelintézettel, illetve a széfszolgáltatást nyújtóval történő megállapodást (több letéti alszámla esetében a hitelintézettel történő keretszerződést) a területi ügyvédi kamarának haladéktalanul be kell jelenteni, kivéve ha az ügyvédi letéti alszámlát vezető hitelintézet, illetve széfszolgáltatást nyújtó belső rendelkezései a területi ügyvédi kamara által kijelölt irodagondnok rendelkezéseinek elfogadását írják elő, és - pénzletét esetén - ezt a tényt az ügyvéd a pénzletét nyilvántartására szolgáló elektronikus felületen bejelentette.
VI. Vagyontárgy átvétele
17. § (1) Ha a vagyontárgy sajátossága indokolja, az más, az adott őrzésre egyébként jogosult intézménynél (a továbbiakban: őrző szervezet) is elhelyezhető (pl. múzeumi letét). Olyan őrző szervezet nem vehető igénybe, amely ellen a letevő tiltakozik.
(2) Vagyontárgy széfszolgáltatás igénybevételével is elhelyezhető.
(3) Az az ügyvéd, aki nem többszemélyes ügyvédi iroda tagja, köteles az őrző szervezettel olyan megállapodást kötni, hogy az a VII. fejezet szerinti helyettesítő ügyvéd, illetőleg a területi ügyvédi kamara által kijelölt irodagondnok rendelkezését elfogadja, kivéve ha az őrző szervezet belső rendelkezései a területi ügyvédi kamara elnöksége által kijelölt irodagondnok rendelkezésének elfogadását írják elő.
(4) Az őrző szervezettel történő megállapodást a területi ügyvédi kamarának haladéktalanul be kell jelenteni, kivéve ha az őrző szervezet belső rendelkezései a területi ügyvédi kamara elnöksége által kijelölt irodagondnok rendelkezésének elfogadását írják elő.
(5) Vagyontárgy átvétele során - ha a letevő és a jogosult (együtt: érdekelt) a letéti szerződésben másként nem állapodtak meg - biztosítani kell, hogy valamennyi érdekelt a letéti tárgyat megtekinthesse.
(6) Az ügyvéd irodájában csak olyan értékű letét őrizhető, amilyen érték erejéig az ügyvéd - a letét fedezetét meghaladó összegű biztosítási értékre és idegen vagyontárgyra is kiterjedő - vagyonbiztosítással rendelkezik.
VII. Helyettesítő ügyvéd
18. § (1) Az az ügyvéd, aki nem többszemélyes ügyvédi iroda tagja, akkor köthet letéti szerződést, ha másik ügyvéddel, ügyvédi irodával (helyettesítő ügyvéd) helyettesítésre szóló szerződést kötött arra, hogy akadályoztatása esetén a helyettesítő ügyvéd rendelkezési jogot nyer a letéttel kapcsolatban.
(2) A helyettesítő ügyvéddel kötött szerződéshez a letevőnek írásban hozzá kell járulnia. A hozzájárulás egyben a helyettesítő ügyvéd részére az ügyvédi titoktartás alóli felmentést jelenti.
(3) A helyettesítő ügyvéd személyét az ügyvédi letéti számlát vezető hitelintézetnél, illetőleg az őrző szervezetnél, a velük kötött szerződés részeként mint rendelkezésre jogosultat be kell jelenteni.
(4) A helyettesítő ügyvéd eljárására a letéteményes ügyvédre vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadóak.
(5) Amennyiben a helyettesítő ügyvédnek az ügyvédi tevékenység folytatására jogosultsága vagy a helyettesítésre szóló szerződése megszűnik, a letéteményes ügyvéd két napon belül másik helyettes ügyvéddel köteles szerződést kötni.
(6) A helyettesítő ügyvéd akadályoztatása vagy másik helyettes ügyvéddel határidőben történt szerződéskötés elmaradása esetén a területi kamara elnöksége irodagondnokot rendel a helyettesítő ügyvéd feladatainak ellátására.
(7) Az ügyvéd, illetőleg az egyszemélyes ügyvédi iroda tagja a helyettesítő ügyvéd eljárásáért úgy felel, mintha maga járt volna el.
VIII. A letét kezelése, őrzése
[Üt. 30. § (3) bek.]
19. § (1) Az ügyvéd a letét tárgyát a letéti szerződés feltételei szerint, biztonságosan, a jogosulatlan hozzáférést meggátló módon köteles őrizni. A letétet nem használhatja, más őrizetébe nem adhatja, kivéve ha ebbe a letevő beleegyezett, vagy ez a letevőnek károsodástól való megóvása érdekében szükséges.
(2) A letéteményes köteles a letevőt - teljesítési letét esetén a jogosultat is - a letétre vonatkozó minden lényeges körülményről értesíteni, az ennek elmulasztásából eredő károkért felelős.
20. § (1) Ügyvéd letétet csak a letét céljának megfelelő rendeltetéssel vehet át. Tilos minden olyan megállapodás, amely az ügyvédet a letét hasznosítására vagy a letét céljától eltérő egyéb felhasználására hatalmazza fel.
(2) Nem minősül a letét hasznosításának vagy egyéb felhasználásnak az ügyvéd hitelintézetnél vezetett pénzforgalmi számlájának ügyvédi letéti alszámlájára vagy elkülönített letéti számlájára vonatkozóan adott olyan rendelkezése (banki szolgáltatás igénybevétele), amelynek rendeltetése magasabb kamat elérése, feltéve hogy a letéteményes ügyvéd erre a letevőtől - a lekötés időtartama és a lekötési konstrukció megjelölése mellett - kifejezett írásbeli felhatalmazást kapott.
(3) Az ügyvéd csak olyan lekötési konstrukciót választhat, amely egyrészt a magasabb kamat elérését a letétbe helyezett pénzösszeg csökkenése és csökkenésének kockázata nélkül biztosítja, másrészt nem akadályozza a letéttel a letéti szerződés szerinti rendelkezést.
(4) A letét kamatának elszámolása módjára a kamatra jogosult megbízó féllel a letéti szerződésben meg kell állapodni.
(5) Hitelintézetnél vezetett alszámlán vagy elkülönített számlán kezelt pénzletét esetében az ügyvéd köteles tájékoztatni a megbízó felet a letéti számla vezetése kapcsán jelentkező várható költségekről (pl. utalási költség, hitelintézeti nyilatkozat és igazolás díja).
IX. Az ügyvéd letétnyilvántartása
21. § Az ügyvéd az általa átvett letétekről - a pénzletétek kivételével - nyilvántartást vezet.
22. § Az ügyvéd mindazon megbízásokat, amelyekhez letéti szerződés kapcsolódik, olyan egyedi azonosító jelzéssel látja el, amely a megbízó személyének azonosíthatóságára alkalmatlan.
23. § Az ügyvéd a letétnyilvántartásában az alábbi adatokat rögzíti:
a) annak az ügynek az azonosító jelzését vagy leírását, amelyhez a letéti szerződés kapcsolódik,
b) a letét tárgyát,
c) a letét típusát,
d) a letéti szerződés megkötésének, módosításának dátumát,
e) a letéti szerződés megszűnésének a 8. § (3) bekezdésében írt adatát,
f) a letétnek őrző szervezetnél elhelyezése esetén az őrző szervezet nevét és székhelyét,
g) bírói letétbe helyezés esetén ennek tényét és időpontját,
h) a letét teljesítésével kapcsolatos adatokat,
i) a megbízó javára harmadik személytől átvett pénz esetén a 15. § (2) bekezdésében írt adatokat, valamint az átvett pénz megbízó részére történő átadásának időpontját.
24. § Az ügyvéd, ügyvédi iroda a letéttel kapcsolatos iratokat, a letéti nyilvántartást, továbbá annak a megbízásnak az iratait, amelyhez a letét kapcsolódik, valamint a 2007. évi CXXXVI. törvény 28. §-ában írt adatot, illetve okiratot a megbízás megszűnésétől számított nyolc évig, de legalább a letéti szerződés megszűnésétől számított tíz évig köteles megőrizni.
X. A pénzletét elektronikus nyilvántartása
[Üt. 30/A. § (1)-(6) bek.]
25. § (1) Az elektronikus letéti nyilvántartás tartalmazza a letét pénznemét.
(2) Amennyiben az ügyvéd a pénzletétet bírói letétbe helyezi, ennek tényét, időpontját és a bíróság nevét az elektronikus letéti nyilvántartásban rögzíti.
26. § Az ügyvéd, ügyvédi iroda a pénzletéttel kapcsolatos iratokat, továbbá annak a megbízásnak az iratait, amelyhez a pénzletét kapcsolódik, valamint a 2007. évi CXXXVI. törvény 28. §-ában írt adatot, illetve okiratot a megbízás megszűnésétől számított nyolc évig, de legalább a letéti szerződés megszűnésétől számított tíz évig köteles megőrizni.
27. § (1) A pénzletét-bejelentés megtörténtét a területi ügyvédi kamara a bejelentő ügyvéd elektronikus levélcímére vagy a területi ügyvédi kamara által elfogadott elektronikus tárhelyére küldött üzenetben vagy más meghirdetett módon három munkaórán belül elektronikusan visszaigazolja, egyben egyedi ügyazonosítót bocsát az ügyvéd rendelkezésére. A pénzletét bejelentését tanúsító területi ügyvédi kamarai igazolás másolatát az ügyvéd köteles a letevőnek késedelem nélkül kiadni.
(2) Az egyedi ügyazonosítót úgy kell képezni, hogy annak alapján a bejelentésben foglalt ügyféladatok csak az ügyvédnél legyenek visszafejthetőek.
(3) Amennyiben az ügyvéd által tett bejelentés nem felel meg a szabályzatban foglaltaknak, a területi ügyvédi kamara az (1) bekezdésben meghatározott határidőben a bejelentés visszaigazolásának megtagadásáról és annak okáról tájékoztatja a bejelentő ügyvédet az (1) bekezdés szerinti módon.
XI. Az elektronikus letéti nyilvántartás adatainak megismerhetősége
[Üt. 30/A. § (7)-(8) bek., Üt. 83/A. § (2)-(3) bek.]
28. § (1) A területi ügyvédi kamara a letevő számára az elektronikus letéti nyilvántartáshoz korlátozott hozzáférést biztosít annak érdekében, hogy a letevő a saját letétje adatait ellenőrizhesse.
(2) A területi ügyvédi kamara gondoskodik arról, hogy a fegyelmi eljárást lefolytató, illetve a letétkezelés szabályainak megtartását ellenőrző kamarai szerv a feladatai teljesítése érdekében a vizsgálati vagy fegyelmi eljárással, illetve a letétkezelés ellenőrzésével érintett ügyvéd letéti nyilvántartásának adatait megismerhesse.
29. § A területi ügyvédi kamara az Üt. 30/A. § (8) bekezdése szerinti letéti adatszolgáltatási kötelezettségét a Magyar Ügyvédi Kamara felé, annak felhívására 15 napon belül teljesíti.
30. § A területi ügyvédi kamara biztosítja, hogy az irodagondnok feladatai teljesítése érdekében az érintett ügyvéd, ügyvédi iroda letéti nyilvántartásának adatait megismerhesse.
XII. Ellenőrzés
[Üt. 107. § (1) bek., Üt. 112. § (2) bek., Üt. 120/A-120/B. §]
31. § (1) Az ügyvéd a letét kezelésére vonatkozó kötelezettségeinek megtartását a területi ügyvédi kamara elnöke az általa kijelölt fegyelmi megbízott (a továbbiakban: letétellenőrző vizsgálóbiztos) útján ellenőrzi.
(2) A letétellenőrző vizsgálóbiztos az ellenőrzés során az elektronikus letétnyilvántartáson túl betekinthet az ügyvéd, az ügyvédi iroda minden olyan iratába és nyilvántartásába, amely feladata ellátásához szükséges.
(3) Nem terheli ügyvédi titoktartási kötelezettség az ügyvédet a területi ügyvédi kamara elnöke és a letétellenőrző vizsgálóbiztos irányába a letétkezelésre vonatkozó kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése során.
(4) A területi ügyvédi kamara elnöke és a letétellenőrző vizsgálóbiztos a letétkezelés ellenőrzése során megismert adatokat, tényeket és információkat ügyvédi titokként kezeli.
(5) A letétellenőrző vizsgálóbiztos az ellenőrzésről az ellenőrzésre megszabott határidő lejártától számított 30 napon belül beszámol a területi ügyvédi kamara elnökének.
32. § Ha a vizsgálat eredményeként az ügyvéd letétkezelési tevékenységével összefüggésben fegyelmi vétség elkövetésére utaló adat merül fel, a területi kamara elnöke előzetes vizsgálatot rendel el.
XIII. Vegyes rendelkezések
33. § (1) E szabályzatot a Magyar Ügyvédi Kamara Teljes Ülése 2014. november 3-án fogadta el.
(2) Ez a szabályzat 2015. május 1. napján lép hatályba.
(3) A szabályzat előírásait - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - a 2015. április 30-át követően megkötött letéti szerződésekre kell alkalmazni.
(4) A letéteményes ügyvéd a jelen szabályzat hatálybalépésekor hatályos összes pénzletétre vonatkozó ügyvédi letéti szerződését köteles 2015. december 31. napjáig a területi ügyvédi kamara elektronikus letéti nyilvántartásában rögzíteni.
(5) Hatályát veszti az ügyvédek letét- és pénzkezeléséről szóló 4/1999. (III. 1.) MÜK szabályzat.
Dr Mohos Gábor ügyvédnél Időpontfoglalás
Oszd meg a facebook oldalam, kérlek!
Kattints! Tweet>>
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Jogi tanácsadás, Családjog, Ingatlanjog budapesti ÜGYVÉD
► Házassági szerződés, ingatlan adásvételi-ajándékozási szerződés, családjog, ingatlanjog, öröklésjog Dr Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
9. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Sangreal Boxers: the reality of perfectism
sangreal.hupont.hu
12. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
13. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
14. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
17. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
18. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete
► Online és Valós Szegedi rögbi csapat
szegedierospaprikak.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
20. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
21. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
22. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
24. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
25. utazás buszjárat Horvátország Split Trogir Zadar Omis Vir Sziget Korfu
► Szeged Zadar Trogir Split Omis, Budapest Kecskemét Zadar Vir Sziget Trogir Split Omis utazás busz buszjárat személyszállítás nyaralás Horvátország. #Splitbusz Békéscsaba Orosháza Szeged Korfu busszal Görögország splitbusz@gmail.com
horvatba-utazas.hupont.hu
26. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
27. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
28. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
29. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
30. Minden dolog
► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mindenfajtaoldal.hupont.hu
31. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
32. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥
► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!
glittersoldal.hupont.hu
33. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
34. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
35. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
36. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
37. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
38. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)
► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D
dalmushonlapja.hupont.hu
39. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
40. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
41. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
42. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
43. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad
► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.
hiressegek.hupont.hu
► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!
szentekelete.hupont.hu
45. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
46. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
47. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
48. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
49. Új Aranykor, avagy egy új korszak hajnalán
► Az Aranykorral elindult a lehetőség, hogy az isteni tiszta jót megtapasztaljuk. Lelki napsütéses áldást! ujaranykor kukacgmail.com
ujaranykor.hupont.hu
► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.
akacdeszka-akackerites.hupont.hu
51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
52. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
53. Rock-gitár
► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!
rock-gitar.hupont.hu
54. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.
► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"
antalkiss.hupont.hu
55. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon
► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz
topel.hupont.hu
56. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
57. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
58. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
59. Lányok oldala
► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................
girlsvorever.hupont.hu
60. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
61. MINŐSÉGI ANGOL HASZNÁLT RUHA - BÁLÁS RUHA NAGYKERESKEDÉS
► MINŐSÉGI HASZNÁLTRUHA - ORIGINÁL BÁLÁS RUHA - ANGOL EXTRA RUHA - ANGOL BÁLÁSRUHA BESZERZÉS OLCSÓN
angolbala.hupont.hu
62. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
63. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
64. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
65. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
67. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA
► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!
gyogyulasom.hupont.hu
68. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek
► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.
varak-varromok-kastelyok.hupont.hu
69. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!
► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!
puffinlekvar.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
71. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók
► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.
schwarenberg.hupont.hu
72. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!
► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!
maiteperroni-sherlyn.hupont.hu
73. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
74. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu